Még boldogult dolgozó koromban elhatároztam, beutazom az országot, meglátogatva több színházat. Kezdtem a közeli városokkal, Eger, Miskolc kipipálva. Többször. Aztán rátaláltam a páromra, nyugdíjas lettem, Debrecenbe költöztem, így természetesen beállt a sorba a Debreceni Csokonai is. Párom egészségi okok miatt nem tudott velem jönni, ha jobban volt, akkor mentem egyedül, a Csokonaiba. Sajnos novemberben meghalt, én úgy döntöttem, hazaköltözöm. S folytatom az életemet ott, ahol a boldog négy év előtt abbahagytam. Szétnéztem a jegy.hu-n és a szallas.hu-n és a vonalak keresztezték egymást. Szeged, Nemzeti, My fair lady. Szeretem a zenés darabokat, opera, operett, musical, minden jöhet, ha lehet(ne), ebben a sorrendben. A My fair lady-ért egyszer rég már elutaztam Békéscsabára, meg az Alul semmi-ért is. Az a tapasztalatom, hogy valami, általam nem ismert ok miatt ugyanazon évben ugyanazok a darabok mennek körbe, volt Csárdáskirálynő, János vitéz, Alul semmi év... Lehet, hogy pályázati pénz, évforduló az ok? Egyszer majd kiderítem.

Szeretek olyan helyen szállást foglalni, ami közel van a színházhoz, ne kelljen este egyedül hazabotorkálni. Ez most különösen fontos volt, mert megint bevérzett az egyik szemem, pontosabban a szemfenék, így a térlátásom, a mélységérzékelésem elég gyatra, sötétben pláne, meg a könnyen sérülő lábamra is vigyáznom kell. Szóval egy kissé rokkant nyugdíjas nekiindult, hogy egy színházi előadásért, meg rég látott látnivalókért keresztül utazza az országot. Fél hatkor elindultam és 1 óra körül meg is érkeztem. A szállást mindenképpen ajánlom, Stefánia Apartman, pár lépés a Tisza, a színház és a legközelebbi villamos sincs messze. A belső udvaros házban, lakások között a szálláshely, teljesen felszerelve, még infraszauna is van a szobában, ezt most nem használtam, de ha akartam volna, még főzhettem is volna. De nem akartam. A szálláshely nem akadálymentesített, az első emeletre lépcsőn kell felmenni és a szobából is négy lépcsőfok visz fel az előszobába. Szerencsére a lépcsőnek külön világítása van, így kár volt először megrémülnöm, hogy mi lesz, ha éjszaka ki kell mennem a WC-re és elfelejtkezem a szintkülönbségről.

A darabról nem írok, nem vagyok színikritikus, legyen elég, hogy tetszett. A kakasülőn ültem, ez a hely mindenhol necces, mert mindig eszembe jut, mi van, ha megbotlok és a korlát nem tart meg. Fiatalkoromban ilyesmi eszembe sem jutott. Most már jobban szeretem a földszintet, ott is az első sort, mert szeretem nézni a művészek arcát, akkor jobban beleélhetem magam a cselekménybe. Mert úgy az igazi.

Szeged látnivalóiról sem írok, ennek bárki utánanézhet. Csak néhány megjegyzés. Ugyanazt tapasztaltam, mint Debrecenben, Budapesten, hogy a régi utcai üzletek eltűntek, sok az üres kirakat. A város szemmel láthatóan kevesebb pénzt kaphat az országos nagykalapból, mint a Fidesz-es Debrecen, s hiába síkság, vaksi szememmel állandóan az utat kellett nézni, sok a szintkülönbség. Még a vasútállomásnál is lifttel mentem fel a peronokhoz. Ez gondolom a gátak miatt van, javítsatok ki, ha tévedek. Meg persze ha egyáltalán olvas valaki.

Biztos, hogy megyek még. De közben nézem a lehetőségeket, mikor, hová, ha a kivel már nem is kérdés. Mert mindig egyedül.